Blog
Az elektromos tűzről

Az elektromos tűzről

A lakástüzek között az elektromos eredetűek az előkelő második helyet foglalják el. Ezek a
lakástüzek is egy kis odafigyeléssel megelőzhetőek.

Napjainkban rengeteg elektronikai berendezés vesz minket körül, és számuk egyre csak nő. A nyári kánikulában természetes, hogy behúzódunk a hűvös szobába, és bekapcsoljuk a ventilátort, légkondicionálót, aztán a kellemesre hűlt lakás egyik szobájában televíziót néznek a gyermekek, a másikban videojátékkal játszanak, apuka a számítógépen dolgozik, míg anyuka a konyhában a villanytűzhelyen készíti az ebédet.

Az újszerű technológiák megjelenésével az áramforrásokat hosszú ideig, sokszor megszakítás nélkül használjuk, emiatt az elektromos tüzek száma is megnövekedhet.

Az ilyen típusú tüzek általában két módon keletkezhetnek: vagy az elektromos áram által működtetett eszköz, berendezés hibásodik meg, ilyenkor a belsejében rendellenes hőképződés indul, és ez okozza a tüzet, vagy pedig a villamos hálózat hibája miatt alakul ki tűz, hiszen a régi építésű házaknál nem a mai kor terheléséhez tervezték az elektromos hálózatot.

Amíg régen egy porszívó teljesítménye 600-1000 Watt között mozgott, napjainkban 1500-2200 Wattal dolgozik, egy hajszárító a korábbi 300 Watt helyett már 1000-1500 Wattot fogyaszt.

És akkor még nem beszéltünk a mikrohullámú sütőkről, a klímaberendezésekről, a mosó-, szárító-és mosogatógépekről, melyek szintén túlterhelhetik a régi hálózatokat. Az elektromos hálózat korszerűtlenségére utalhat, ha többször pislákol a lámpa vagy a szikráznak a konnektorok.

Minden évben több tucat olyan tűzeset következik be, amely az elektromos hálózat hibájára vezethető vissza. Ezek nagy része otthon jellegű létesítményekben keletkezik. A társasházakban, panelházakban, régi családi házakban és egyéb épületekben gyakran találkozni elhasznált, alulméretezett vezetékekkel.

Nagy teljesítményű készülékeit – elektromos kandalló, automata mosógép, szerszámgépek – ne használja egyidejűleg.

Túlterheli velük a hálózatot, s így könnyen tüzet okozhat. Ha valamelyik villamos kisgépe, fűtőberendezése meghibásodik, a javítást bízza szakemberre.

Az ember persze nem figyelhet egyszerre mindenre, de amikor már nem használja a kávédarálót, a vasalót, a hősugárzót, a centrifugát, vagy a mosógépet, minden esetben kapcsolja ki a készüléket. Fontos tudni, hogy a gépek kapcsolója is elromolhat, ezért biztosabb, ha a csatlakozókat ki is húzza a konnektorból. Mindennapos dolog, hogy
tönkremegy egy-egy olvadóbiztosíték.

Elterjedt, veszélyes szokás, hogy ezeket a biztosítékokat nem egyszer úgymond megtalpalják, drótozzák, ez azonban tűzveszélyes!

A karácsonyfa díszítésére már kevésbé jellemző a hagyományos viaszgyertya alkalmazása, felváltották őket az elektromos füzérek, karácsonyfa izzók. A rossz műszaki állapotú, gyakorta engedély nélkül forgalmazott darabok azonban zárlatosak lehetnek, tüzet okozhatnak, ezért fontos, hogy legális forrásból, engedélyezett terméket válasszunk.

Még így is fontos, hogy lehetőleg ne hagyjuk felügyelet nélkül a kivilágított karácsonyfát, ha pedig távozunk a lakásból, áramtalanítsuk a karácsonyi izzókat.

Az elektromos hálózatban keletkezett hibákat minden esetben szakemberrel javíttassa
meg!

1 thought on “Az elektromos tűzről

    • Author gravatar

      Üdvözlet! Ez egy hozzászólás.
      A hozzászólások moderálásához, szerkesztéséhez és törléséhez látogassunk el a honlapunk vezérlőpultjának
      Hozzászólások menüpontjához.
      A hozzászólok avatarját a Gravatar biztosítja.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .